Van egy
hasznos tipped?

Tippek klímaszereléshez

Nagyon sok macera volt vele, de most már okosabbak vagyunk. Szeretném elemsélni, mit érdemes megnézni, mielőtt klímát veszünk.

Keret Tippek klímaszereléshez

Nemrég született meg a kislányunk. Sajnos a lakás, ahol lakunk keleti tájolású és egész délelőtt nagyon meleg. Amíg csak ketten laktunk itt, ez még elviselhető volt, hajnalban alaposan kiszellőztettünk és így a nap többi részét is el lehetett viselni. De a kislány miatt már nem merek ablakot nyitni, félek, hogy megfázik.

Úgy gondoltuk, hogy mindenkinek jobb, ha a lakásban klíma lesz. Mi is jobban tudunk pihenni éjszaka, és a kicsi körül is állandó hőmérséklet van. Sokáig nézegettünk az interneten, olvastuk a leírásokat és végül egy Mitsubishi klíma mellett döntöttünk. Ez viszonylag kevés áramot fogyaszt, és jól illik a lakásba.

Amikor megrendeltük a klímát, sokat olvastunk arról, hogy hogyan kell beszereltetni, és úgy döntöttünk, hogy egy másik cégtől rendeljük meg a klímaszerelést. Úgy gondoltuk, hogy ha egy másik vállalkozás másik szakemberei is megnézik a klímát, akkor „több szem többet lát” alapon nagyobb biztonságban vagyunk.

Szerencsére a klímánk szuperül működik, nagyon elégedett vagyok vele. Elhatároztam, hogy rendszeresen ellenőriztetni is fogom. Igen, egy harmadik céggel… A klímaszerelés Budapesten egyébként talán náluk a legolcsóbb azok közül a vállalkozások közül, akik nekem is szimpatikusak voltak.

Weboldal címe: klimaweb.com/

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI HÁZTARTÁSI GÉP, ESZKÖZ TIPPEK

Lakásfelújítás mesterfokon, figyelve a részletekre

Lakásfelújítás mesterfokon, figyelve a részletekre

Ha teljeskörű lakásfelújításba vágja fejszéjét különösen fontos, hogy megbízható, munkájukra igényes szakembereket találjon. Lehetőleg olyanokat, akik nem n+1 embernek szervezik ki a részfeladatokat.

Fűtéskorszerűsítéssel a környezet védelméért

Fűtéskorszerűsítéssel a környezet védelméért

A kéz a kézben járó környezetvédelem és energiatakarékosság ma már tendenciának számít. Jó példa erre, hogy egyre többen választják a megújuló energiaforrással összekapcsolt Nobo fűtőpanelt

A regeneráló alvás mindenkinek jár

A regeneráló alvás mindenkinek jár

A jó alvást illetően az időtartam mellett a fekhely minősége is számít. Legyen az egy komfortos ágy a család kétlábú tagjainak, vagy egy kényelmes kutyafekhely a blökinek, ezen nem érdemes spórolni.

Őszi teendők a kertben

Őszi teendők a kertben

A meseszép színekkel megörvendeztető ősz nemcsak a gyönyörű látvánnyal, hanem némi kerti munkával is ellát minket – ezeket mutatjuk be a zöldhulladék elszállítástól a talajjavításig.

Hangulatos fényözön: kerti lámpákkal az élet

Hangulatos fényözön: kerti lámpákkal az élet

Ha gondolunk a világításra, a kültéri lámpák fényében sötétedés után is csodálhatjuk a sövénykerítést, a zöld növényszigeteket, és minőségi időt tölthetünk a szabadban.